Köszönet Nyeső Anitának az alábbi összefoglalóért

 

I. A világgazdaság a 21. század küszöbén

 

I. 1. Az állam és a piacgazdaság

 

Az állam: olyan politikailag független, nemzetközileg elismert, földrajzi egység, amelyet országhatárok vesznek körül.

 

Az államhatárok:

?        Természetes határvonalak: hosszú történelmi folyamat során alakultak ki, és igen gyakran valamilyen földrajzi határral esnek egybe.

?        Mesterséges határvonalak: kizárólag elméleti úton megállapított határvonal. Ezek sok esetben ún. asztronómiai határnak felelnek meg, vagyis a határvonal valamelyik hosszúsági vagy szélességi kört követi.

 

Földünk országainak államformái:

v     Köztársaság: az állami berendezkedésnek az a formája, ahol az államfőt és az államhatalom legfelsőbb szervét meghatározott időre, választás útján jelölik ki.

A köztársaság lehet:

?        Központilag irányított: ezekben egy parlament és egy kormány működik. Ilyen köztársaságok pl.: Magyarország, Lengyelország, Csehország, Franciaország, Finnország, Egyiptom, Elefántcsontpart, Argentína.

?        Szövetségi berendezkedésű: itt minden tagállamnak saját parlamentje és kormánya van. A legfontosabb szövetségi köztársaságok: Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Svájc, Németország, India, Dél-afrikai Köztársaság, Brazília, Mexikó.

v     Monarchia: a hatalom élethossziglan és rendszerint örökletesen egy személyhez, az uralkodóhoz fűződik.

Fő típusai:

?        Abszolút: az uralkodó az állam hatalmának kizárólagos forrása és birtokosa. Az uralkodót ún. felségjogok illetik meg. Abszolút monarchia van Bahreinben, Katarban, Ománban, Szaúd-Arábiában és Bruneiben.

?        Alkotmányos (parlamentáris): az uralkodó felségjogait csak az alkotmány által szabályozott keretek között gyakorolhatja, a törvényhozó hatalomban osztozik a mellette működő törvényhozó testülettel. Alkotmányos monarchia van Nagy-Britanniában, Dániában, Belgiumban, Hollandiában, Norvégiában, Spanyolországban, Japánban, Kuvaitban, Ausztráliában, Malajziában és Nepálban.

 

A piacgazdaság működése:

A piac: olyan valós és/vagy fiktív hely, ahol az eladók és a vevők kapcsolatba lépnek egymással.

A piacgazdaságban bármely termék árát a kínálat és a kereslet viszonya határozza meg. A piacgazdaság hajtóereje az egyéni nyereségre, a profitra való törekvés. Ennek alapfeltétele a magántulajdon biztonsága.

 

Az állam szerepe a piacgazdaságban:

Az államnak kizárólag az a feladata, hogy kijelölje azokat a gazdasági és társadalmi kereteket, amelyek között a piacgazdaság zavartalanul működhet.

A kormányzatnak ezért elsődleges feladata a tökéletes piaci verseny feltételeinek megteremtése. A kormányzat ezért törvények és rendeletek útján a monopolhatalom ellen harcol.

Az államnak bizonyos össztársadalmi érdekeket is képviselnie kell. Ezek megvalósításához szükséges állami kiadásokat a kormányzat a beszedett adókból fedezi. Össztársadalmi érdek a honvédelem és a belső közrend fenntartása, a közegészségügy, oktatás, kutatás, kultúra támogatása, illetve fenntartása.

Állami feladatkör a társadalmi igazságosság szempontjainak érvényre juttatása is. Mivel a tökéletes piaci verseny nagymértékű társadalmi egyenlőtlenségeket idézhet elő, a kormányzatnak ezért bizonyos mértékű újraelosztási politikát is meg kell valósítania.

Az újraelosztási politika leggyakoribb elemei a progresszív adóztatás, a jövedelemtámogatási rendszer és az ún. jóléti programok.

 

I. 2. A globalizáció - a globális világgazdaság

 

A világgazdaság fogalma:

Az 1960-as és az 1970-es évtizedekben a világgazdaságot még rendszerint úgy értelmezték, mint a nemzetgazdaságok összességét és a köztük lebonyolódó kereskedelmi kapcsolatokat.

Korunk világgazdaságát olyan átmeneti korszaknak tekinthetjük, amelyben az egyes államok közötti politikai-gazdasági kapcsolatok összességén alapuló világgazdasági rendszer egy világméretű piacgazdaság kialakulása felé halad.

 

Napjaink világgazdaságának kialakulása az 1970-es évtizedtől az 1990-es évekig:

Korunk világgazdaságának szerkezeti átalakulása az 1973-as kőolajár-robbanással vette kezdetét. Az első, majd a második (1979-es) kőolajár-robbanás nyomán felértékelődtek az energiaforrások, s így a kőolaj-exportáló országok hatalmas bevételekhez jutottak.

A kőolaj-exportáló országok bevételeik többségét külföldi bankokban helyezték el. Ennek nyomán az egész világon a tőkeforgalom jelentősen megnőtt.

A fejlődő országok többsége és néhány akkori szocialista ország jelentős nagyságú hiteleket vettek fel. Az általános árnövekedés és az inflációs hatások eredményeként azonban a kamatok a nyolcvanas évek elején rendkívüli magasságúra növekedtek. Az országok az adósságszolgálati terhek megnövekedése révén fizetési válságba kerültek, s az adósságválság kérdése a világgazdaság egyik legfőbb problémájává vált.

A világgazdaság egészére nézve az 1982. év fordulópontnak tekinthető. A gazdaság fejlődése visszaesett ebben az évben, ami az egész világot átfogó gazdasági válsághoz vezetett.

A világgazdaság szerkezeti átalakulása az 1980-1982. évi stagnálás után új irányt vett. Meghatározóvá vált a csúcstechnológiák ipari alkalmazása. Az 1990-es évekre a világgazdaság ,,jelszava" a globalizáció. A globális gazdasági folyamatok révén az országok fejlődésének kulcskérdésévé vált a világgazdasági viszonyokhoz való alkalmazkodás.

 

A világgazdasági globalizáció:

A világgazdasági globalizáció első eleme a rendkívül gyors technológiai, kiemelten kommunikációs technológiai fejlődés. A személyi számítógépek világméretű elterjedésével, a szoftverek széles kínálatával és az egész világot átfogó számítástechnikai hálózatokkal hatalmas mennyiségű információ tárolható, feldolgozható és továbbítható.

A világgazdasági globalizáció második eleme a transznacionális vállalatok egyre növekvő világgazdasági szerepköre A világméretekben megvalósuló termelés a fogyasztási szokások világméretű hasonulásával jár együtt.

A globális gazdasági rendszerben meghatározó a pénz szerepének és fontosságának korábban sohasem tapasztalt növekedése. Jelenleg már a világ egészét átfogó pénzforgalomról beszélhetünk.

Napjaink világgazdaságát olyan rendszerként képzelhetjük el, amelyben a termelési folyamatok és az ezzel összefüggő forgalmazási tevékenységek világszinten szerveződnek.

 

I. 3. A gazdasági növekedés

 

Gazdasági fejlettség, gazdagság, szegénység:

Napjaink világa a gazdasági növekedés bűvöletében él.

Egy olyan országban, ahol magas a gazdasági fejlettség, általában az állampolgárok többsége jómódban él, vagyis az élet fenntartásához elengedhetetlen javak és eszközök maximálisan rendelkezésükre állnak. Ezenkívül az egyéni és társadalmi szabadság, törvényesség és biztonság lehetővé teszi a hosszú távú életcélok megvalósítását, az utódok felnevelését és magas szintű iskoláztatását.

Ezzel szemben a gazdasági fejlettség alacsonyabb szintjén álló országban alapvető szociális problémák a jellemzőek. Különösen hátrányos helyzetben vannak a szegény országokban élő gyermekek, akik számára nincsenek megfelelő élelmezési, egészségügyi és kulturális feltételek.

 

A gazdasági növekedés mutatói:

A gazdasági növekedést a bruttó hazai termék évi átlagos %-os növekedésével fejezzük ki. A bruttó hazai termék (GDP=Gross Domestic Product) valamely ország által egy év alatt megtermelt, illetve létrehozott termékek és szolgáltatások piaci áron számolt összértékének felel meg.

Minél nagyobb egy ország GDP/fő értéke, annál nagyobb lehetőség kínálkozik arra, hogy az állam és az állampolgárok minél többet költhessenek fogyasztásra.

A bruttó hazai termék kalkulációjának egyik lényeges pontja az, hogy kizárólag csak a végső felhasználásra kerülő termékeket vonják be a számításba.

A bruttó nemzeti termék a bruttó hazai terméknek a nemzetközi tranzakciók (ügyletek) értékével kiegészített változata. Vagyis egy adott ország esetében, a külföldről beáramló és a külföldre kiáramló jövedelmeket kivonjuk egymásból, s az így kapott értéket hozzáadjuk az illető ország bruttó hazai termékének értékéhez.

A bruttó hazai termék és a bruttó nemzeti termék mutatóját a világ országai saját nemzeti valutájukban fejezik ki. Így azonban az egyes államok gazdasági fejlettségi szintje csak nagyon nehezen hasonlítható össze. Ezért a bruttó hazai termék és a bruttó nemzeti termék értékei a világ vezető valutájára, az Amerikai Egyesült Államok dollárjára, az ún. USA-dollárra (USD) átszámolva kerülnek publikálásra.

A világ vezető pénzintézete, a Világbank évente teszi közzé ezeket a mutatókat. A Világbank a bruttó nemzeti termék egy főre eső mutatója alapján az egyes országokat különböző fejlettségi csoportokba osztja be.

 

A gazdasági fejlettségi szintek - világméretű egyenlőtlenségek:

A világ gazdasági fejlettsége: a Világbank évente kiadott jelentései alapján 1999-ben a világ átlagos GNP/fő értéke 4890 USD-nek felelt meg, s a világ összes GDP mutatója 1990 és 1999 között 2,5%-kal nőtt. A gazdasági fejlettségi szintet szemléletesen jellemzi még a születéskor várható átlagos élettartam mutatója és a felnőtt korú (általában véve 15 év feletti) lakosságon belül az írástudatlan emberek %-os aránya. A Földön 1999-ben születettek átlagosan 67 év elé néztek, s ekkor a felnőtt népesség 25%-a nem tudott írni-olvasni.

 

A világbank által felállított három jövedelemcsoporthoz tartozó országok és jellemzésük:

o       Az alacsony jövedelemmel rendelkező országcsoport átlagos GNP/fő értéke csak mindössze 410 USD, vagyis a világ átlagos egy főre eső bruttó nemzeti termék mutatójának csak 8,4%-a.
A világ legszegényebb országa, a Kelet-Afrikában lévő Etiópia, ahol 1999-ben egy lakosra csak mindössze 100 USD GNP jutott. Az itt született gyermekek csak 43 évre terjedő élet elé néznek.
1999-ben az alacsony jövedelemcsoport ,,legfejlettebb" állama, Ukrajna volt.

o       A közepes jövedelemszintnek megfelelő GNP/fő értékekkel rendelkező államok 1999-ben a 756 és a 9265 USD/fő közötti bruttó nemzeti termékkel rendelkező államok voltak.
Magyarország a közepes jövedelmű csoporton belül a magasabb fejlettségű alcsoportban található. 1999-ben az egy főre eső GNP értéke 4650 USD-nek felelt meg és a születéskor várható élettartam átlagosan 71 év volt.
A közepes jövedelemcsoportban a legalacsonyabb GNP/fő értékkel a világ legnépesebb országa, Kína rendelkezett. A 780 USD-nek megfelelő GNP/fő értékhez 70 év születéskor várható átlagos élettartam társult. Az utóbbi évtizedben a világ összes országa közül Kínában volt a legnagyobb a gazdasági növekedés.
A közepes jövedelmű csoportban Dél-Korea az az ország, amelynek GNP/fő értéke 1999-ben a legnagyobb volt, 8490 USD.

o       A magas jövedelmű országcsoporthoz tartozó államok átlagos GNP/fő mutatója 1999-ben 25730 USD.
A Világbank által közölt mutatók alapján a világ hat legfejlettebb országa 1999-ben:

ü      Svájc (38350 USD) a világ leggazdagabb országa.

ü      Norvégia (32880 USD)

ü      Japán (32230 USD)

ü      Dánia (32030 USD)

ü      Amerikai Egyesült Államok (30600 USD)

ü      Szingapúr (29610 USD)

Napjaink világát a szélsőséges egyenlőtlenségek jellemzik. Az egyes országok a gazdasági fejlettséget tekintve rendkívüli módon eltérnek egymástól.

 

I. 4. A nemzetközi kereskedelem

 

A nemzetközi kereskedelmet meghatározó tényezők:

A világtörténelem során a kereskedelem legelső formáját a cserekereskedelem jelentette. A pénz szerepének növekedésével a kereskedelem fokozatosan a különböző pénzfajták segítségével lebonyolított adásvételi áruforgalommá alakult át.

A külkereskedelem kibővíti az országok fogyasztási lehetőségeit.

Importál: külföldről behoz.

Exportál: külföldre kivisz.

A komparatív előnyök elmélete szerint az országok azoknak az árucikkeknek a termelésére specializálódnak, amelyek előállításában a legtermékenyebbek.

 

Szabadkereskedelem és protekcionizmus:

Szabadkereskedelem: akkor van, ha a nemzetek közötti kereskedelem a termelési tényezők különbözőségén és az ezzel szoros összefüggésben álló komparatív előnyök elvén alapul.

Azonban a világgazdaságban a szabadkereskedelem tiszta elméleti formájában sohasem valósult, illetve valósul meg. A szabadkereskedelem és a protekcionizmus mindig is egymás mellett létezett, illetve létezik.

A protekcionizmus: olyan gazdaságpolitikát jelent, amelynek révén az ország a hazai gazdaság védelmében korlátozza az importot (protekció = védelem). Vagyis a protekcionista gazdaságpolitika a hazai termelőket védi a külföldről származó import árucikkek versenyétől.

A gazdasági protekcionizmus leggyakoribb eszközei:

?        Vámok: az importált árukra kivetett adó.

?        Kvóták: a behozható árucikkek mennyiségének korlátozása.

Dömping: olyan kereskedelempolitikát jelent, amikor valamilyen árut külföldön alacsonyabb áron adnak el, mint a hazai piacon.

A kormányok nagyon gyakran alkalmazzák a protekcionista kereskedelem eszközeit politikai megfontolásokból is.

Embargó: az áruszállítások teljes vagy részleges zárlata. Ennek hátterében rendszerint az áll, hogy valamely ország más országokkal, nemzetekkel szemben háborús, agresszív módon lép fel.

 

A nemzetközi kereskedelem szerepe napjaink világgazdaságában:

Külkereskedelmi ,,nyitottság": azt jelenti, hogy az egyes országok, kereskedelmi térségek milyen mértékben ráutaltak a nemzetközi kereskedelemre.

Exportkoefficiens: megmutatja, hogy az export értéke hány százaléka a GDP értékének.

A nemzetközi kereskedelemben belül megkülönböztetjük az árukereskedelmet és a szolgáltatáskereskedelmet.

A szolgáltatáskereskedelem: az egyes termékek, tőkék, személyek és információk nemzetközi mozgásával kapcsolatos szolgáltatások. Konkrét formái például: valamely külföldről megvásárolt termékhez kapcsolódó szállítási, biztosítási, karbantartási költségek, speciális termékek és eszközök esetében az ún. haszonbérleti jog, stb..

 

A nemzetközi árukereskedelem legfontosabb tendenciái:

A nemzetközi árukereskedelmi folyamatokat két szempont alapján elemezzük: az áruszerkezeti összetétel és a relációs (viszonylati) szerkezet alapján.

Amennyiben e két szempontot a nemzetközi kereskedelem egészére vonatkoztatjuk, akkor az áruszerkezeti összetétel vizsgálata arra ad választ, hogy konkrétan milyen árucikkek szerepelnek a világ kereskedelmi folyamataiban; míg a relációs szerkezet alapján felvázolható, hogy az egyes országoknak milyen a fontosságuk a nemzetközi kereskedelemben.

Az egyes országok külkereskedelmi folyamatainak vizsgálatakor az áruszerkezeti összetétel mutatja, hogy az illető ország milyen árucikkeket exportál, illetve importál; míg a relációs szerkezet alapján az is felvázolható, hogy mely államokkal bonyolítja le a külkereskedelmét.

A nemzetközi kereskedelem áruszerkezeti összetétele:

A világkereskedelmi folyamatokat a gyáripari termékek uralják. A gyáripari termékek rendkívül differenciált kategóriáján belül is jelentős átrendeződés tapasztalható a gépgyártási termékek javára. A gépek közül is a legmagasabb technológiai szintet képviselő termékek kerültek előtérbe.

A nem feldolgozott termékek világkereskedelmi fontossága csökkent.

A nemzetközi kereskedelem relációs szerkezete:

1998-ban a világ vezető nagyhatalmai alakították a világkereskedelmet.

 

I. 5. A regionális gazdasági integrációk

 

Integráció: egyesülés, összefonódás.

 

A nemzetközi integráció okai és előnyei:

Az egyre magasabb színvonalú iparcikkek gazdaságos előállítása csak a termelőegységek méretének növekedésével érhető el. Az iparcikkek többsége a különböző iparágazatok együttműködése révén jön létre. A termékek továbbfejlesztése magas szintű kutatási és fejlesztési munkát igényel. A nagy mennyiségben előállított termékek eladása is csak mind szélesebb piacokon lehetséges.

Vagyis az országok közötti gazdasági együttműködés révén lehetőség nyílik arra, hogy az országok a termékek előállításának költségeit megosszák egymás között, s a tömegcikk eladása is biztosított több ország nagyobb vásárlóereje révén.

Az integrációs folyamatok előnyösek az országok számára. Az államok a gazdasági együttműködés révén nagyobb előnyökre tehetnek szert, mint ha a termelési és eladási folyamatokat az országhatárokon belül szervezték volna meg. A nagyobb szériában történő gyártás alacsonyabb fogyasztói árat von maga után.

Az országok közötti integrációs folyamatok azonban legalább annyira politikai, mint gazdasági céllal szerveződnek. Az országok egyesített katonai ereje állampolgáraik részére nagyobb biztonságot jelent.

 

A regionális integrációk különböző formái:

A nemzetközi szinten zajló integrálódási folyamatok első fokozatai lényegében mind a protekcionista kereskedelempolitikához kapcsolódnak.

A protekcionizmuson alapuló integrálódási folyamatok egymást követő lépcsői:

v     Preferenciális vámövezet: az övezeten belüli országok egymásnak vám- és egyéb kereskedelempolitikai kedvezményeket nyújtanak.

v     Szabadkereskedelmi vámövezet: az övezeten belüli kereskedelem minden korlátozástól mentes, vagyis szabadkereskedelemnek tekinthető. A kívülálló országokkal szemben minden tagország külön nemzeti vámpolitikát alkalmaz.

v     Vámunió: az unión belül szabadkereskedelem van, de a kívülálló országokkal szemben az unió tagországai egyeztetik kereskedelmi politikájukat, és közös külső vámrendszert léptetnek életbe.

Közös piac: átmeneti állapot az egymás közötti kereskedelem előtérbe helyezésétől a tényleges gazdasági integráció felé.

Gazdasági unió: már tényleges integrációs szerveződésnek tekinthető. Az unió tagállamainak gazdaságai összefonódnak. A közös gazdaságpolitika révén közös beruházásokat hajtanak végre. A termelési és az eladási folyamatok is az unió szintjén szerveződnek. A gazdasági unió legmagasabb szintjét az képviseli, ha a tagállamok pénzforgalmában már nem az egyes nemzeti valuták, hanem az unió közös valutája szerepel.

Politikai unió: az elméleti kutatások szerint az integrációs folyamat legmagasabb foka. A politikai unió keretei között már nemcsak a tagállamok gazdaságrendszere, hanem politikai intézményei is összefonódnak.

 

Az elmélet és valóság - az integrációs szerveződések napjainkban

Napjainkra már több mint 100 regionális integrációs megállapodást tartanak nyilván. Azonban e szerveződések - egyetlenegy kivételével - csak szabadkereskedelmi megállapodásnak vagy preferenciális vámövezetnek tekinthetők. Sőt még ezeknek a regionális integrációs megállapodásoknak is csak kevesebb, mint 1/3-a működik valójában.

Az egyetlenegy kivétel a fejlett európai országok tényleges integrációs tömörülése, az Európai Unió. Az 1957-ben létrehozott Európai Gazdasági Közösséget rendszerint Közös Piacnak nevezték. A közösség nevét 1994-ben változtatták Európai Unióra, ezzel is utalva arra, hogy az integrációs tömörülés a gazdasági unió fejlődési szakaszába lépett.

A szabadkereskedelmi megállapodások közül két integrációs szerveződés az, amelynek igen komoly világgazdasági jelentősége van.

Az egyik az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Társulás (NAFTA). Ez az USA, Kanada és Mexikó szabadkereskedelmi megállapodása, amely 1994-ben lépett életbe.

A másik az 1989-ben alakult Ázsiai-Csendes-óceáni Gazdasági Konferencia (APEC).

 

I. 6. A transznacionális vállalatok

 

A transznacionális vállalatok fogalma, kialakulása:

Transznacionális vállalatok: azok a nagyvállalatok, amelyeknek egy adott országban van a székhelye, és teljesen vagy részlegesen tulajdonolt leányvállalata(i) más ország(ok)ban működnek.

(transznacionális = országok, illetve nemzetek fölött álló)

A transznacionális vállalatok jellemzői:

ü      a gazdasági termelés feletti ellenőrzési joguk több nemzetgazdaságra terjed ki

ü      képesek kihasználni az egyes országok, régiók termelési tényezői közötti különbségeket

ü      két meghatározó tényezője a költségminimalizálás és a profitmaximalizálás (a transznacionális cégek vezérszava a ,,globális profit")

A termelési folyamatok országhatárokon átnyúló szerveződésének gazdaságtörténeti előzményei:

A gyarmatosítási rendszer keretében megvalósult munkamegosztás. Az anyaország egyes gazdasági folyamatait kitelepítették a kedvezőbb adottságú gyarmatokra.

A gyarmati rendszer felbomlását követően, az 1950-es - 60-as évek során a világgazdaságot elsődlegesen az egyes országok közötti külkereskedelmi folyamatok jelentették. Az ekkor alakuló transznacionális vállalatok az egyszerű termelési integrációnak nevezett ipari munkamegosztási forma alapján szerveződtek. Ez azt jelenti, hogy a vállalati integráció kizárólag a termelési folyamathoz kötődött.

 

A transznacionális vállalatok szervezeti felépítése napjainkban:

Napjainkban az információs technológia a legnagyobb mértékben fejlődő ágazat. A transznacionális vállalatok egységei is számítógépes összeköttetésben állnak egymással.

A nagymértékű technológiai fejlődés és ennek révén a csúcstechnológiák alkalmazása a világgazdaság globális tendenciáit erősíti. A kutatás- és fejlesztésigényes tevékenységek (az ún. K+F tevékenységek) rendkívül költségigényesek, ezért gazdaságosan csak világméretekben szervezhetők.

Napjainkban egyre erősödő tendencia, hogy az emberek ugyanazokat a termékeket fogyasztják a világ különböző részein. Az ún. világtermékek kialakulásában talán az egyik legfontosabb tényező a műholdas televíziózás elterjedése.

Napjainkban a transznacionális vállalatok az ún. komplex integráció alapján szerveződnek. A transznacionális vállalat egyes cégeinek tevékenysége már nemcsak a tényleges termelési folyamathoz kapcsolódik, hanem a transznacionális vállalat közel teljes tevékenységi körét fogja át.

 

A transznacionális vállalatok szerepe a világgazdaságban:

Jelenleg a világkereskedelem közel 2/3-át a transznacionális vállalatok bonyolítják le, és ennek az árucserének majd a fele a konszernekhez tartozó vállalatok hálózatán belül megy végbe. A nemzetközi kereskedelem több, mint 30%-a vállalaton belüli (,,intra-firm") kereskedelemnek tekinthető.

Külön figyelmet érdemel a vállalaton belüli szolgáltatáskereskedelem.

A nemzetközi szakirodalom a transznacionális társaságok világgazdasági jelentőségének becslésére rendszeresen felhasználja a vezető amerikai üzleti folyóirat, a Fortune, a világ 500 legnagyobb vállalatára vonatkozó jelentését.

1999-ben a ,,Global 500" összes jövedelme 12,7 billió USD-nak felelt meg, s ez több mint a 40%-a a nemzetgazdaságok összesített GNP-jének.

A világgazdasági globalizáció egyben növeli is a különbségeket a fejlett ipari államok között.

 

I. 7. A pénz és a pénzforgalmazás

 

A pénz fogalma (funkciói) és a pénz különböző formái:

A pénz fogalma (funkciói):

Elsődlegesen fizetési eszköz szerepét tölti be: ebben az esetben a pénz az az eszköz, amely a fizetés megtörténtekor cserél gazdát, s így csereeszközként vagy közvetítőeszközként szolgál.

A pénz fogalmát használhatjuk fizetési egység értelmében is.

A pénz harmadik funkciójának az értékmegőrzés felel meg, ugyanis lehetővé teszi azt, hogy tulajdonosának megtakarításai legyenek. Ebben az esetben a pénz a vagyontartás egyik formája.

A pénz formái:

?      Az árupénz egy speciális árura alapozott pénzrendszer.

?      A modern világgazdaságban az árupénzt a papírpénz váltotta fel. Általános értelemben a bankjegyeket és az érméket készpénznek nevezzük.

?      Napjaink világában a pénzforgalom jelentős része már nem készpénzben, hanem az ún. hitel- vagy bankszámlapénz formájában bonyolódik le.

 

Az infláció:

Az infláció: az árak általános és tartós növekedése. Hátterében az áll, hogy a forgalomban lévő pénz mennyisége meghaladja azt a pénzmennyiséget, amely az áruk és szolgáltatások adásvételéhez és az esedékes fizetések teljesítéséhez szükséges.

Az inflációt kiváltó három fő tényező:

w        Az áruk és szolgáltatások iránt hirtelen, rendkívül nagy mértékben megnő a kereslet, s ezzel a szűkös kínálat nem tud lépést tartani. Ez az ún. ,,kereslet által húzott infláció". Ez különösen a háború utáni időkben gyakori.

w        A termelési és szolgáltatási ágazatokat érintő költségek általános emelkedése. Ez az ún. ,,költségnyomás okozta infláció".

w        Speciális esete az ún. ,,deficitfinanszírozás". Deficites költségvetés esetén az állam a hiány mérséklésére túlzott mértékben bocsát ki pénzt.

Rendszerint az inflációt kiváltó három tényező hatása elválaszthatatlan egymástól.

Az infláció mértéke az árszínvonal változásának mértékével határozható meg. Ezt az ún. árindex segítségével fejezhetjük ki.

Árindex: olyan indexszám, amely megmutatja, hogyan változott a fogyasztói forgalomba kerülő legfontosabb áruk és szolgáltatások átlagos ára az egyik időszakról a másikra.

 

A devizapiac alapvető fogalmai:

A különböző országok más és más bankjegyeket és érméket használnak. Vagyis az egyes országok pénzneme eltér egymástól.

Valuta: valamely idegen ország törvényes fizetési eszköze, konkrét pénzneme. Így pl.: Magyarországon minden külföldi pénz valuta, de a forint csak külföldön lesz azzá.

Deviza: nemzetközi elszámolásokra szolgáló fizetési eszköz, valutára szóló követelést vagy tartozást jelent. A deviza lehet bankszámlapénz, utazási csekk, utalvány, átutalás, hitellevél.

Saját nemzeti valutánk konvertibilis, vagyis szabadon átváltható bármely másik valutára.

Valutaárfolyam: az egyik nemzeti valutának a másik valutában mért ára, azaz a nemzeti valuták egymáshoz viszonyított értéke. Segítségével kifejezhető, hogy hány belföldi pénzegységet kell egy külföldi pénzegységért adni.

 

Az értékpapírok különböző formái:

Értékpapírok: lényegében olyan okiratoknak tekinthetők, amelyek tulajdonosai meghatározott pénzbeli követelésekkel léphetnek fel az értékpapírokat kibocsátó szervezetekkel, társaságokkal szemben.

Az értékpapírok fő csoportjai:

v     Részvények: olyan értékpapírok, amelyeket a részvénytársaságok alapításakor, illetve azok alaptőkéjének megemelésekor bocsátanak ki.

Részvénytársaság: olyan vállalkozási forma, amely valamely ipari és/vagy kereskedelmi tevékenység végzésére jött létre, és tőkéje a tagok által birtokolt részvényekben oszlik meg.

A részvényesek egyben tulajdonosai is a vállalatnak, de a tulajdonosi joguk kizárólag részvényeik értékéig terjed. A részvényesek jogosultak a vállalat felosztásra kerülő nyereségének arányos részére.

v     Kötvények: olyan értékpapírok, amelyek lényegében adósságleveleknek felelnek meg. A kötvényeket kibocsátó szervezet kötelezettséget vállal arra, hogy a kötvényen feltüntetett pénzösszeget kamattal együtt a kötvény tulajdonosának meghatározott időben visszafizeti.

v     Állami értékpapírok: maga az állam vállal kötelezettséget az értékpapíron feltüntetett összeg kamatokkal együtt történő visszafizetésére.

 

A bankok szerepe a pénzforgalom alakulásában:

A bank: olyan intézmény, amely a pénz és az értékpapírok forgalmát fogja össze.

A bankok funkciói:

?      Folyószámlát biztosítanak az ügyfeleknek. A folyószámlájáról mindenki tetszőleges átutalásokat végezhet.

?      Devizaszolgáltatás. A bankok meghatározott kezelési költség felszámolása mellett a világ közel valamennyi valutájának vásárlását lehetővé teszik.

?      Ügyfeleik részére hiteleket nyújthatnak.

Hitel: pénzügyi kölcsön. A hitel után általában kamatot fizetnek.

Kamat: a hitel ára.

?      Pénzügyi tanácsadó szolgáltatást nyújtanak.

?      Összefogják az értékpapírok forgalmát.

 

,,A piacok piaca": a tőzsde:

A tőzsde: az egyetlen hely a piacgazdaságban, ahol a termékek árát kizárólag csak a kereslet és a kínálat viszonya határozza meg.

Igen komoly szervezettség jellemzi: a tőzsdére kizárólag csak az áru-, illetve értékpapír-kereskedők, az ún. tőzsdetagok léphetnek be, az üzletkötésnek és magának az üzletmenetnek is szigorúan rögzített formái vannak.

A tőzsde típusai:

?       Árutőzsde: rendszerint abból a célból hozták létre, hogy elsősorban a különböző mezőgazdasági termékek és termények számára stabil és rendezett piacot alakítsanak ki.

A világ legnagyobb és egyben legforgalmasabb gabonatőzsdéje Chicagóban található.

?       Értéktőzsde: olyan piac, ahol a forgalmazható értékpapírok (részvények, kötvények és állami értékpapírok) kereskedelme zajlik. Az értéktőzsde az értékpapír-kereskedők, az ún. brókerek szövetsége.

Bróker: olyan tőzsdeügynök, aki a vevőket és az eladókat hozza össze egymással.

A hírek gazdasági életre gyakorolt hatása legjobban az értéktőzsdén forgalmazott részvények árának alakulásával, illetve magának az értéktőzsde forgalmának alakulásával mérhető.

Hazánk bel- és gazdaságpolitikai eseményei is nyomon követhetők a Budapesti Értéktőzsde forgalmának alakulásában.

A részvények árának alakulásából átlagindexeket számolnak. A Budapesti Értéktőzsde BUX-indexe a részvények árának átlagos alakulásából számolt indexmutató.

A világ legnagyobb értéktőzsdéje, a New York-i Értéktőzsde. Világelső mind a tőzsdén jegyzett cégek számát, mind a tőzsdei forgalmat tekintve.

A Tokiói Értéktőzsde a világ második legnagyobb értéktőzsdéje.

A világ harmadik és egyben Európa legjelentősebb értéktőzsdéje a Londoni Értéktőzsde.

 

I. 8. A nemzetközi tőkeáramlások

 

Napjainkra a nemzetközi pénzügyi forgalom növekedési üteme meghaladja a világgazdaság tényleges termelési folyamatainak növekedési ütemét. A világgazdaság alakulását már nem a tényleges termelési folyamatok, hanem a pénzforgalom alakulása szabja meg.

 

A tőke és a nemzetközi tőkeáramlás fogalma:

Tőke: minden olyan felhalmozott érték, amely tulajdonosa számára rendszeres jövedelmet biztosít. Tipikus, a piacgazdaságra jellemző formája a pénztőke. A pénz önmagában véve nem tőke, akkor válik azzá, ha felhasználása révén több pénzt, vagyis pénztöbbletet eredményez.

Nemzetközi tőkeáramlás: az országhatárt átlépő értékek, amelyeknek tulajdonosai kamatot, profitot várnak.

Tőkeáramlások fajtái:

->     működőtőke-beruházások

->     pénzügyi átutalások

 

A működőtőke-beruházások:

Működőtőke: az a tőke, amelyet a termelésbe ruháznak be, s ennek révén a befektetők tulajdonosi jogokhoz és tőkejövedelemhez jutnak.

A nemzetközi működőtőke-beruházások közel 80%-a a transznacionális vállalatok keretében bonyolódik le. Az összes működőtőke-forgalom több, mint 80%-a a három centrumtérség (USA, Európai Unió, Japán) között bonyolódik le. A fejlett európai államok és az észak-amerikai térség között kétoldalú működőtőke-beruházások a világ összes működőtőke-befektetéseinek 2/3-át teszik ki.

 

A pénzügyi átutalások:

Pénzügyi átutalás három fő tevékenységi kört jelöl:

?       Hitelezés: a világgazdaságban a nemzetközi pénzügyi forgalom.

?       Értékpapír-befektetések: a világ kötvénypiacának legnagyobb tételét az egyes államok által kibocsátott kötvények teszik ki. A nemzetközi részvényforgalom a kötvényforgalom negyedét teszi ki.

?       Rövid lejáratú (spekulációs) ügyletek: a tőzsdei, valamint a tőzsdén kívüli kockázatvállalási ügyletek. A világméretű spekuláció napi forgalma 700 milliárd és 1,5 billió USD közé tehető.

Napjaink monetáris világgazdaságának lényegi eleme a pénz és a pénzforgalmazás korábban sohasem tapasztalt jelentőségének növekedése.

 

I. 9. Az adósságválság

 

A súlyosan eladósodott országok egyre növekvő száma a világgazdaság egész jövőjét kérdőjelezheti meg.

 

Az adósság fogalma:

Ha egy személy hitelt vesz fel, akkor e személynek adóssága van. Akinek adóssága van, az kötelezettséget vállal az adósság, vagyis a felvett hitel visszafizetésére.

A hitel lejárata szempontjából lehet:

w        Rövid lejáratú (egy éven belül esedékes).

w        Hosszú lejáratú (egy éven túl esedékes).

Az adósnak kamatok rendszeres fizetésére is szüksége van. A kamat a hitel ára.

A hitel a kamat szempontjából lehet:

?     Rendkívül kedvező kamatozású

?     Magas kamatozású

 

Az országok hitelfelvétele:

Akkor indokolt a külföldi hitelek felvétele, ha e hitelek révén a gazdasági termelés jelentős mértékben nő, a gazdasági szerkezet átalakul, s mindezek révén az exportbevételek emelkednek.

 

Az adósságválság kialakulásának világgazdasági összefüggései:

Eladósodás: ha az adósságok összege gyorsabban növekszik, mint az a forrás, amelyből a hitel adott törlesztőrészlete és az aktuális kamat fizetendő.

Egy ország akkor tekinthető eladósodottnak, ha a nemzetközi hitelforgalomban tartósan hiteleket vesz fel, s ez már olyan jellegű fizetési kötelezettségeket von maga után, amelyek teljesítésére az ország önerőből nem, illetve csak nagyon nagy gazdasági-társadalmi áldozatok árán képes.

Az eladósodást kiváltó legfontosabb világgazdasági hatások:

?        A kőolaj árának növekedése nyomán a nemzetközi hitelállomány korábban sohasem látott módon növekedett. Minden hitelért forduló ország pénzhez tudott jutni. Sőt, a hitelek túlkínálata alacsony kamatszintet vont maga után. Az 1970-es évtized második felét az ,,olcsó hitelek" korszakának is szokták nevezni.

?        Az 1980-as évek elejére a kamatok szintje hatalmas mértékben nőtt. A fix kamatozású hitelek folyósításáról áttértek a változó kamatozású hitelekre.

A változó kamatok a világ vezető valutáinak árfolyamváltozásaihoz igazodnak. A kamatok szintjének növekedésében a világ vezető valutájának, az USA dollárjának árfolyam-emelkedése volt a meghatározó. A mai napig a nemzetközi pénzpiacokon a kamatok szintjének alakulása elsődlegesen az USD árfolyamváltozásával függ össze.

Az USD árfolyam-emelkedését két egymással erősen összefüggő tényező idézte elő.:

?       A kőolaj árának emelkedése az egész világra kiterjedő inflációt eredményezett.

?       A változó valutaárfolyamokra való áttérés önmagában is világméretű inflációt hozott magával.

?        A hitelt felvevő országok gazdaságának növekedési rátája jóval elmaradt a korábbi és egyben a remélt növekedési ütemtől.

Ennek okai:

´        A nem olajtermelő országok külkereskedelmi cserearány-mutatója folyamatosan romlott. (A cserearányt úgy számítjuk ki, hogy az exportált termékek átlagos árát elosztjuk az importált termékek átlagos árával.

´        1982-től a világkereskedelem egésze csökkent. Az 1980-as évek elején a világpiacon csökkent a kereslet az energiahordozók és az ásványkincsek iránt. A bővülő kínálat és a lanyhuló kereslet nyomán a nyersanyagok ára csökkent.

Mindent egybevéve a hitelt felvevő országok megnövekedett kamatterheiket exportjuk bővülése révén lettek volna képesek fizetni. Az export volumenének növelésére cserearányaik tartós romlása miatt is szükség lett volna. De a feldolgozatlan termékek árának, sőt a világkereskedelem egészének visszaesése miatt a fejlődő államoknak exportjuk növelésére lehetőségük nem volt.

 

Az adósságválság a statisztikai mutatók tükrében:

Az eladósodottság mértékét az összes külső adósságállomány értékével jellemezzük.

Az összes külső adósságállomány: a külföldről felvett hitelek, kölcsönök, visszafizetendő segélyek teljes összege.

A legnagyobb külső adósságállománnyal rendelkező állam már az 1980-as évtizedektől Brazília (232 milliárd USD), 1988-ra a világ második legnagyobb adósságállományával Oroszország rendelkezett (184 milliárd USD). Harmadik e rangsorban Mexikó (160 milliárd USD).

A Világbank az adósságállomány értékét viszonyítja az összes GNP, valamint az áruk és szolgáltatások exportjának értékeihez.

A Világbank az országokat eladósodottságuk mértéke alapján három csoportba osztja:

}        súlyosan eladósodott országok

}        közepesen eladósodott országok

}        enyhén eladósodott országok

Hazánk közepesen eladósodott ország.

Adósságszolgálati ráta: a hitelek esedékes törlesztőrészlete és kamata együttvéve, rendszerint egy évre vonatkoztatva.

 

I. 10. Az ENSZ, a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank

 

Az Egyesült Nemzetek Szervezete:

A második világháború után létrehozott nemzetközi szervezetek közül az ENSZ (UN) a legjelentősebb.

Az 1945-ben létrehozott szervezet alapokmányának legfontosabb célkitűzései a következők:

v     a világ békéjének fenntartása

v     az alapvető emberi jogok védelme

v     a kis és nagy nemzetek egyenjogúságának biztosítása

v     az egyes államok politikai és gazdasági együttműködéséhez szükséges feltételek megteremtése

 

Az ENSZ legfontosabb szervei:

?       A Közgyűlés: a szervezet legfőbb tanácskozó testülete. A közgyűlésben mindegyik tagállam maximum 5 fővel képviselteti magát, és mindegyik tagállamnak csak egy szavazata van. A közgyűlés évi rendes ülésszaka szeptember közepén veszi kezdetét, és 3 hónapig tart.

?       Az ENSZ főtitkárát a Közgyűlés választja meg. A főtitkár a szervezet Titkárságának élén áll.

?       A Titkárság: a szervezet zavartalan működéséhez szükséges adminisztratív feladatokat látja el.

?       A Biztonsági Tanács: feladata a nemzetközi béke és biztonság fenntartása. 5 nagyhatalom az állandó tagja (Amerikai Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Oroszország, Franciaország, Kína), és 10 nem állandó, két-két évre megválasztott tagja van.

?       A Nemzetközi Bíróság: a világszervezet legfőbb bírói szerve. A Hágában működő nemzetközi bírói szervezet feladata az egyes államok közötti vitás ügyek jogi úton történő rendezése. Testülete 15 bíróból áll, akiket a Közgyűlés és a Biztonsági Tanács egymástól független szavazással választ meg.

?       Gazdasági és Szociális Tanács: feladata a világ gazdasági és szociális fejlődésének előmozdítása. Általában évente kétszer ülésezik. Irányítása alá tartozik az ENSZ több szakosított intézménye.

Szakosított szervezetek:

ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferencia (UNCTAD)

ENSZ Iparfejlesztési Szervezet (UNIDO)

Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezet (FAO)

ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO)

Egészségügyi Világszervezet (WHO)

 

A Bretton Woods-i világgazdasági rendszer kialakulása és összeomlása:

Bretton Woods-i rendszer: az 1944-ben létrehozott nemzetközi gazdasági intézmények.

A Bretton Woods-i rendszer három alapeleme:

?     A nemzetközi pénzügyi rendszer szabályozását szolgáló árfolyamrendszer kidolgozása.

Lényegi elemei a rögzített árfolyamok: az egyik valutának valamely másik valutához viszonyított ára nem változott, állandó maradt. Minden árfolyamot aranyban kifejezve határoztak meg, ez rögzítette lényegében a valuták egymáshoz viszonyított árfolyamát. Ezért ezt aranyalapú rendszernek is nevezték.

Az egyes valuták árfolyamát nemcsak aranyban, hanem USD-ban is megadták. Így nagyon gyakran arany-dollár rendszerként is emlegetik.

A rögzített árfolyamok azonban kiigazíthatóak voltak. Az 1970-es évek elejéig korábban sohasem tapasztalt magas gazdasági növekedési ráták voltak a jellemzőek. A pénztőke egyre inkább átfogta az egész világgazdaságot. Azonban a világ kulcsvalutája, az USD meggyengült. Ennek hátterében elsődlegesen az USA fizetési mérlegének deficitje állt.

(Fizetési mérleg: az országba beáramló és az országból kiáramló pénzek egyenlege.)

E két tényező együttes hatásának lett az eredménye, hogy az 1970-es évekre a világgazdaságban már nem voltak fenntarthatók a rögzített árfolyamok.

1971-ben összeomlik a Bretton Woods-i rögzített árfolyamrendszer. Ezt az ún. lebegő árfolyamok rendszere váltotta fel.

Lebegő árfolyamrendszer: a valuták árfolyama a piac törvényeinek megfelelően alakul.

Napjaink lebegő árfolyamrendszere maga után vonta azt, hogy a pénz és pénztőke korábban sohasem tapasztalt világgazdasági jelentőségre tett szert.

Napjaink világgazdaságát monetáris világgazdaságának nevezik.

Monetáris gazdaságelmélet: a jelenlegi világgazdaság már nem a tényleges termelési folyamatok, hanem a pénzügyi folyamatok függvényében alakul.

?     A Nemzetközi Valutaalap (IMF) létrehozása.

1945-ben hozták létre. Legfontosabb feladata a világ pénzügyi rendszerének felügyelete, rövid- és középlejáratú hitelek nyújtása azon tagországok számára, amelyek fizetési nehézségekkel küzdenek.

Az IMF által nyújtott hitelek feltételes hitelek, mert a szervezet kizárólag akkor nyújt hitelt az eladósodott országoknak, ha azok gazdasági rendszerük átalakításánál követik az IMF előírásait, illetve eleget tesznek az IMF feltételeinek.

Az utóbbi években az IMF hitelezési politikáját egyre több kritika éri. A ,,világ csendőrének" nevezett szervezet.

?     A Világbank létrehozása.

A Nemzetközi Valutaalap ,,testvérintézményének" is tekintik. Teljes neve: Újjáépítési és Fejlesztési Bank.

Legfőbb célja az alacsony és közepes jövedelmű országok gazdasági fejlődésének elősegítése. Ennek érdekében olyan hosszú lejáratú hiteleket nyújt, amelyek révén az illető országok konkrét fejlesztési beruházásokat tudnak megvalósítani. Ezek ,,célhitelek".

 

(x)