|
Terminus technicus |
abszolút |
feltétlen
korlátlan, mástól nem függő, teljesen önálló |
absztrakt |
elvont, elméleti, gondolati |
abszurd |
képtelen |
acre |
területmértékegység, 0,41 hektár |
adaptálás |
általános jellegű terv, tervezet
adott esetre v. feltételekhez alkalmazása; tárgyi és elméleti értelemben
használatos |
aggregált |
csoportosít, összegyűjt |
aggregátum |
egymással érintkező, de szerves,
szoros kapcsolatban nem álló elemek halmaza |
agitáció |
az emberek meggyőződésére
irányuló szóbeli v írásbeli tevékenység, politikai eszmék, jelszavak
terjesztése, mozgósítás azok megvalósítására, rábeszélés |
agresszió |
valamely állam részéről egy
másik állam területi épsége v függetlensége ellen intézett fegyveres támadás
v annak belügyeibe való erőszakos beavatkozás |
agresszív |
támadó, hódító, erőszakos, sértő |
akceleráció |
az új nemzedéknek az előzőnél
viszonylag gyorsabb felserdülése, gyorsulás |
akcelerál |
gyorsul, gyorsít |
aktíva |
a vállalati mérlegnek az a
része, amely a meglévő anyagi értéknek valamennyi fajtáját tartalmazza |
aktivitás |
cselekvési kedv |
aktuális |
időszerű |
akut |
égető, sűrgős |
algebra |
matematika egyik részterülete,
amely az egyenletekkel a műveletek általánosításával, számelmélettel stb.
foglalkozik |
alkímia |
régi mesterség, amelyből a kémia
kialakult, célja a különböző anyagok előállítása. Törekvésük, hogy a nem
nemesfémeket arannyá változtassák |
allokáció |
felosztás, szétosztás, elosztás |
alternatív |
kettős, vagylagos, kétféle
lehetőséget felvető vagy megengedő |
alternatíva |
olyan eset, amelyben két
lehetőség között lehet választani |
ambiciózus |
buzgó, iparkodó, törekvő,
lelkes, nagyravágyó, becsvágyó |
amortizáció |
értékcsökkenés, étékvesztés |
analitikus |
elemző |
analógia |
hasonlóság, hasonlatosság,
hasonlóságon alapuló egyezés |
anarchia |
szervezett hatalom és irányítás
nélküli állapot |
anticipáció |
előlegezés, megelőzés, vmely
esemény bekövetkezésének jelzése |
antropológia |
embertan |
apokaliptikus |
a végítélet borzalmaihoz
hasonló, világ vége feltárása, látomás |
apparátus |
eszköz, felszerelés, intéznény,
hivatali gépezet |
arbitrázs |
a térben és időben eltérő piacok
közötti különbségek kihasználása |
argumentum |
érv |
aritmetika |
a matematikának az az ága, amely
a valós számok körében végzett műveletekkel foglalkozik |
arzenál |
bőséges készlet, ismeretanyag,
tudás |
aspektus |
látvány, kilátás, szemlélet,
nézőpont |
aszimmetrikus |
nem részarányos, nem
szimmetrikus |
attitűd |
testtartás, viselkedés,
állásfoglalás |
auditál |
ellenőriz, jóváhagy |
aukció |
ingó javak meghirdetett időben
és helyen történő árverése |
automatikus |
akaratunktól függetlenül,
ösztönös, gépies, szabályosan önműködően bekövetkező |
autonóm |
önálló, önmagának törvényt adó,
önmagát kormányzó |
axióma |
sarkigazság, különös bizonyítás
nélkül elfogadott alapfeltevés |
barell |
változó nagyságú angol-amerikai
űrmérték (163,5 l körül) |
bilateriális |
kétoldalú, kölcsönös, két félre
egyaránt kötelező |
bimetallizmus |
olyan pénzrendszer, amelyben az
értékmérő funkcióját két fém, az arany és az ezüst együtt tölti be, s mindkét
fémből készült érméket törvényes fizetési eszközként bocsátják forgalomba. |
bruttó |
nyers bevétel, összbevétel a
kiadások leszámítása nélkül, teljes levonás nélküli |
bushel |
űrmérték, angol 36,36l,
amerikai: 35,24 l |
bürokrácia |
ügyintézésben tanusított merev,
az előírásokat mindenben megtartó, de kicsinyes, szűk látókörű magatartás, az
élettől elszakadt hivatali szellem |
cent |
dollár század része |
centralizáció |
központosítás, az irányításnak
vagy az igazgatásnak egy központi szervhez való kapcsolása |
ciklikus |
időszakos, körforgásos |
ciklikusság |
a tőkés termelésnek az a
sajátossága, hogy a hosszú távon növekvő tendenciájú termelést lényegében
szabályszerű időszakonként ismétlődő termelési gazdasági válságok szakítják
meg |
ciklus |
összefüggő sorozat, szabályosan
visszatérő sorozat |
cinikus |
semmi értéket nem tisztelő,
minden eszményt és bevett szokást keserű kiábrándultsággal kigúnyoló,
romboló, szemérmetlen, arcátlan, megrögzött |
civilizáció |
a társadalmi fejlődésnek és az
anyagi műveltségnek az a foka, amelyet az adott társadalmi gazdasági alakula
elért |
cruzeiró |
Brazília pénzrendszerében a
forintnak megfelelő pénzegység |
decentralizál |
széthelyez, szétoszt, a
központosítást megszüntetve széttelepít |
deduktív |
következtető, levezető,
általánosból az egyesre következtető |
deficit |
költségvetési hiány, veszteség,
kiadási többlet |
definiál |
meghatároz, kifejt, körülír |
defláció |
az általános árszínvonal
csökkenése |
deflálás |
a nominális, vagyis pénzbeli
változók reál kifejezésekké való alakítása; ezt a pénzbeli változóknak az
általános árindexszel való elosztása útján végzik |
degresszív |
fokozatos mértékben csökkenő |
demográfia |
a népesedés számszerűen
megragadható adatait /megoszlását, összetételét, változását/ elemző tudomány |
demokrácia |
népuralom |
demonstráció |
bemutatás, szemléltető
bizonyítás, igazolás, tüntetés, tüntető felvonulás |
denomináció |
a banjegyek névértékének
csökkentése hatósági intézkedéssel, a pénz
elértéktelenedésének következtében válik szükségessé és ált.
pénzváltással jár együtt |
depresszió |
a kapitalizmusban a gazdasági
váklság legmélyebb szakasza, pangás, nyomott hangulat |
determinál |
meghatároz, kialakít |
devalváció |
leértékelés |
deviza |
nemzetközi elszámolásokban
használt fizetési eszköz, külföldi fizetőeszközre szóló követelés |
dezinfláció |
nagyarányú infláció csökkentése |
dezintegráció |
felbomlás szétesés |
dezorganizált |
szétbomlott, szétzüllött,
fegyelmezetlen |
differenciálódás |
termékek esetében különbségek
keletkezése és növekedése |
diktátor |
korlátlan hatalommal rendelkező
államfő, parancsuralmat gyakorló személy |
dilemma |
kellemetlen jkényszerű helyzet.
Amelyet két egymást kizásó lehetőség közötti választás kényszerűsége okoz |
dinamikus |
erős, mozgékony, belső
energiában gazdag |
direkt |
közvetlen, egyenes |
diszciplina |
tudományág, tudományszak,
fegyelmezettség, rend, fegyelem |
diszkontál |
váltót leszámítól |
diszkontinuitás |
folytonosság, összefüggés
hiánya, hézagosság, szakadás, megszakítottság |
diszkrecionális |
saját magának fenntartott,
kizárólagos, saját belátása szerinti, saját hatáskörébe való |
diszkrimináció |
hátrányos különbségtétel, az
egyenlő elbánás elvével ellentétes eljárás |
disztinkció |
megkülönböztetés, rangjelzés |
disztribúció |
elosztás, felosztás, eloszlás,
megoszlás |
divergencia |
nézeteltérés, véleménykülönbség,
eltérés, szétágazás, elhajlás |
divergens |
elhajló, eltérő, különböző,
széttartó, szétágazó |
diverzifikáció |
a várható piaci lehetőségek jobb
kihasználására irányuló tudatos bővítés |
doktrína |
tudományos elmélet, elv rendszer |
domináns |
uralkodó, kiemelkedő, túlsúlyban
lévő |
dózis |
meghatározott vavagy előírt
mennyiség |
drasztikus |
erőszakos, kíméletlen, durva,
nyers |
egalitárius |
egyenlősítő, egyenlőségre
törekvő |
egzakt |
szabatos, egyértelmű, pontosan
meghatározott, pontos mérhető adatokra alapozott, a szubjektív értékelés nagy
mértékben kizáró |
ekvivalens |
egyenlő érték, egyenértékű,
azonos, egyforma, egyenlő |
emancipáció |
egyenjogúsítás |
emisszió |
bankjegyek, papírpénz v
értékpapírok kibocsátása, forgalomba hozatala |
empirikus |
tapasztalati, észlelésen alapuló |
endogén |
belső eredetű, belülről,
önmagától fejlődő, keletkező |
entitás |
vmely dolog tulajdonságának
összessége |
eszme |
gondolat, ötlet |
esztétika |
a filozófiának az az ága mely a
széppel, annak a művészetben való megnyilvánulásával és a művészetek
elméletével foglalkozik |
etikus |
erkölcsös, tisztességes,
becsületes |
eutanázia |
a gyógyíthatatlan betegek
halálának meggyorsítása v előidézése szenvedéseinek megrövidítése céljából |
evolúciós |
fejlődéssel kapcsolatos |
exogén |
külső eredetű, külső hatásra
bekövetkező |
expanzív |
terjeszkedő, hódító |
explicit |
kifejtett, világosan kimondott |
exponenciális |
egyváltozós, transzcendens |
export |
kivitel, kivitelre szánt,
gyártott |
externália |
külső gazdasági hatás. Olyan
tevékenység, amely jó vagy rossz irányban befolyásol másokat anélkül, hogy
azoknak fizetniük kellene vagy nekik fizetnének ezért |
extrapoláció |
múltbeli adatok alapján egy
jövőbeli időponthoz tartozó valószínűségi változó értékének becslése |
faktor |
tényező, összetevő, vmely
folyamat hatóereje |
falanx |
Fourier francia utópista
szocialista rendszerében 1200-1800 emberből álló közösség |
fetisizál |
minden más fölé helyez,
érinthetetlennek, megtámadhatatlannak nyilvánít |
fikció |
kitalálás, elmeszülemény, a
valóságban nem létező tény, helyzet felvetése, amely a valóság pontosabb
megismeréséhez vezet |
fiktív |
névleges, koholt, képzelt |
fiktív
érték |
névleges érték |
fiktív
tőke |
önmagában valóságos értéket nem
képező, csak jövedelemszerzésre való jogcímet képviselő tőke |
fiskális |
költségvetési, kincstári |
fiziológia |
élettan |
foszilis |
nem megújítható |
föderalizmus |
szövetségi államrendszer,
irányzat, amely azt hirdette, hogy a társadalmat különálló, önálló
termelő-fogyasztó közösségek alapján kell megszervezni |
frakció |
párt általános irányvonalával
szembehelyezkedő pártbeli csoport |
franchise |
egy jól bevezetett márkanév és
vele együtt egy termékcsalád vagy szolgáltatás értékesítése, illetve
hasznosítási jog bérbeadása |
frikciós |
súrlódásos, dörzsöléses |
frivol |
könnyelmű, könnyűvérű, ledér,
tiszteletlen, kegyeletsértő, szeméremsértő |
frusztráció |
határozott célra irányuló
tevékenység végrehajtásának meggátolása miatt előállt állandó kudarcérzet,
gátlásosság |
fundamentum |
alap, alapzat, támasz |
funkció |
hivatalos működés, feladatkör,
tisztség |
funkcionál |
működik, feladatát végzi |
fúzió |
egyesülés, egybeolvadás,
vállalatok egyesülése |
gallon |
angolszász országokban használt
űrmértékegység, 4,54 liter |
generáció |
nemzedék |
globalizáció |
átfogó, teljes. Vminek az
egészére, összességére kiterjedő folyamat |
glóbusz |
földgömb |
goodwill |
üzleti jó hírnév, vállalat
eszmei értéke |
hatékonyság |
a termelési tényezők
felhasználásának eredményessége |
hektár |
területmérték, 1 hektár=100 ár=
10000m2=1,738 |
hierarchikus |
a rangsornak megfelelő, a
rangsor szerinti |
hikori |
fafajta |
hipotetikus |
feltevésen alapuló, állítólagos |
hipotézis |
feltevés |
homogén |
egynemű, egyöntetű, azonos
elemekből álló |
horizontális |
vízszintes, mellérendelő,
egyenrangú |
hozadék |
a termelésnek a ráfordításokhoz
viszonyított eredménye, gyümölcse főként a polgári közgazdaságtanban
használatos |
humanitárius |
emberbaráti, emberséges |
humántudományok |
emberközpontú, társadalmi
tudományok (filozófia, történelem, nyelv-és irodalomtudomány stb.) |
ideális |
eszményi, tökéletes, mintaszerű |
idealizált |
szépített, tökéletesnek,
mintaszerűnek feltüntetett |
ideológia |
vmely osztály, politikai párt,
vagy korszak által vallott eszmék, nézetek, fogalmak rendszere, ami a
társadalmi tudat különféle formáiban jut kifejezésre |
illegális |
törvényellenes, a törvény
tilalma alá eső, titokban működő |
illuzórikus |
hiú, hiábavaló, értelmetlen,
megvalósíthatatlan, kétséges, képzeletbeli, látszólagos |
immunis |
sérthetetlen, bizonyos
jogszabályok alól mentes |
imperializmus |
már országok elnyomására törekvő
(kül-)politika |
implicit |
rejtett, burkolt, nem kifejtett |
import |
behozatal, a behozott külföldi
áru |
index |
mutató, jelző, jelzőszám,
árjelzőszám, valamilyen gazdasági jelenség viszonylagos véáltozásait
százalékokban kifejező szám |
indexálás |
intézményes eljárás, a bérek,
árak és szerződések részbeni v teljes mértékű kiigazítására, hogy
ellensúlyozzák az általános árszínvonal változásait |
indukál |
valami hatást kivált, elér,
gerjeszt |
induktív |
logikai indukción alapuló,
következtetés egyesből az általánosra |
indusztrializálódás |
iparosítás |
inferior |
alárendelt, alsóbbrendű |
infláció |
pénzromlás, pénzhigítás, a
forgalomban lévő pénzmennyiség rendkívüli megnövekedése és az ezzel
kapcsolatos gyors elértéktelenedés |
inherens |
valamivel velejáró, valamihez
szorosan hozzákapcsolódó, benne rejlő |
innováció |
újítás, új módszerek megújulási
fejlődési folyamata, új termékek bevezetése az áruforgalomba |
input |
vmilyen feladat megoldásához
szükséges befektetés, ráfordítás |
instabil |
állapotát, helyzetét önmagától
megváltoztató, nem állandó |
instrumentum |
eszköz, szerszám, műszer |
integráció |
a gazdaság egyes ágazatának,
részeinek, egységének együttműködése, egyesülése, összeolvadása, mely
kiterjed a termelőerők a tulajdon v mindkettő összpontosulására |
integrálódás |
egyesülés, beilleszkedés, egyes
részek egyesülése egésszé, összegződés |
inteligens |
értelmes, eszes művelt |
intellektuális |
értelmi, észbeli, szellemi |
intenzitás |
vminek mélyreható, mélyenjáró
elmélyült jellege, belső feszültség |
intenzív |
alapos, mély, tartalmas,
fokozott, megfeszített |
interakció |
kölcsönös viszony, kölcsönös
ráhatás |
interpretáció |
értelmezés, magyarázás,
magyarázat |
intervenció |
közbenjárás, közbelépés, vmely
másik állam belügyeibe való erőszakos beavatkozás |
intuíció |
ösztönös megérzés |
intuitivizmus |
szélsőséges szubjektív idealista
filozófiai irányzat, a megismerés alapjának az intuíciót (ösztönös megérzés)
tekinti, tagadja a racionális gondolkodás szerepét |
invenció |
lelemény, találékonyság, ötlet |
invenciózus |
ötletes, leleményes, találékony |
irracionális |
ésszerűtlen, észellenes,
észfeletti, a racionális gondolkodás számára hozzáférhetetlen |
irreális |
képzeletbeli, a valóságban nem
létező |
irreleváns |
nem meghatározható, lényegtelen |
javak |
az ember anyagi szükségleteinek
kielégítésére alkalmas tárgyak, haszonhatások gyűjtőneve |
jószág |
gazdasági értelemben minden
emberi szükséglet kielégítésére alkalmas dolog |
K+F |
kutatás-fejlesztés |
kaotikus |
rendetlen, rendezetlen |
kapacitás |
befogadóképesség, térfogat;
cselekvőképesség, termelőképesség, vmilyen tevékenység folytatásához
szükséges vagyon, munkaerő, felszereltség |
kapitalizmus |
tőkés gazdasági rendszer |
kardinális
hasznosság |
számszerűen, pontos adatokkal
kifejezhető hasznosság |
kartell |
a tőkés monopolegyesülések egyik
legelterjedtebb formája |
kataklizma |
rettenetetermészeti csapás v.
milyen pusztító társadalmi esemény |
katasztrofális |
döbbenetes, lesújtó |
kategória |
a legáltalánosabb logikai
fogalom, amely a lét, az objektív valóság alapvető formáit és viszonyait
fejezi ki, fokozat |
klasszikus |
általánosan elismert,
jellegzetes; Marx előtti angol közgazdasági elmélet, amelynek fő képviselői:
Adam Smith, David Ricardo |
know-how |
kezelési módszer, különleges
gyártási mód és annak átadása |
kockázat |
a termelési és értékesítési
tevékenységgel szükségszerűen együtt járó bizonytalansági tényező, amely
magában foglalja a veszteség lehetőségét is. |
kodifikáció |
általános értelemben a
törvényalkotás folyamata |
koefficiens |
együttható, változó mennyiségek
állandó értékű szorzószáma |
kollektív |
közös, együttes |
kollektivizál |
társadalmi tulajdonba vesz |
kombináció |
összeállítás, társítás, a
lehetőségek számbavételére alapított elképzelés, adott számú elemből
meghatározott számú elem minden lehetséges módon történő kiválasztása |
kommentár |
hírmagyarázat |
kommuna |
közösség, kollektíva |
kommunikáció |
tájékoztatás, információ
közlése, cseréje, összeköttetés |
kompakt |
összeálló, tömör, tömött, szoros |
komparatív |
egybevető, összehasonlító |
kompatibilis |
összeegyeztethető |
kompenzál |
kiegyenlít, kipótol |
kompetitív |
vetélkedő, egymás hatását
korlátozó |
komplexum |
több elemből álló bonyolult
egész, összefüggő dolgok vagy jelenségek rendszere |
komponens |
összetevő, alkotórész |
kompromisszum |
kölcsönös engedményekkel járó,
megegyezés, megalkuvás |
koncentrál |
összevon, tömörít, felhalmoz,
figyelmét egy tárgyra irányítja |
koncepció |
felfogásmód, nézőpont, meglátás |
koncesszió |
engedmény, kedvezmény,
köztulajdonban lévő terület vagy üzem meghatározott időre szóló bérbeadása,
kiaknázása külföldi vállalkozónak |
konfliktus |
összeütközés, nézeteltérés,
küzdelem |
konföderáció |
szövetség, államszövetség |
konglomerátum |
össze nem tartozó elemek elegye,
azonos tőkés csoport tulajdonában lévő ipari
létesítmények összessége amelyeket csak a tőkés személye kapcsol össze
és egymással a termelés folyamatában semmiféle kapcsolatuk nincs |
kongresszus |
nagy fontosságú tárgyba, nagy
számú és magas rangú résztvevőkkel tartott országos értekezlet, tanácskozás,
törvényhozás két házának közös neve |
konjunktúra |
viszonyok kedvező alakulása, a
kereslet megnövekedésével járó gazdasági fellendülés |
konjunktúraciklus |
az általános gazdasági
tevékenység ingadozásai, amelyeket a kibocsátásnak a legtöbb ágazatban
tapasztalható egyidejű bővülése vagy összehúzódása jellemez |
konkáv |
homorú |
konkurens |
vetélytárs, versenytárs |
konspiráció |
politikai jellegű titkos
szervezetek felépítési rendszere és működési módszerei, amelyek lehetővé
teszik a titkos tevékenységet és az illegális szervezet titokban tartását,
összeesküvés |
konstans |
állandó, nem változó |
konstruál |
alkot, létrehoz, szerkeszt,
megtervez |
konszenzus |
egyetértés, egyöntetű vélemény,
egyezség, megállapodás, belegyezés, jóváhagyás, hozzájárulás |
konszolidáció |
gazdasági v politikai válságot
követően a helyzet megszilárdulása, az egyensúly helyreállítása |
konszolidálás |
rövid lejáratú közületi
tartozások átváltoztatása hosszú lejáratú kölcsönné v örökjáradékká |
kontrakció |
összehúzódás, pénzelméleti
fogalom: a tőke a hitel visszahúzódása a termelésből |
konvenció |
megegyezés, egyezmény,
szerződés, nemzetközi megállapodás, egyezmény, viselkedési szabály |
konvergencia |
összehajlás, összetartás |
konvertibilitás |
egyik valuta átválthatósága más
valutára |
konzervatív |
maradi, a régi rend, állapot
híve, aki minden újítással, különleges
eljárással szemben ellenséges |
konzervatizmus |
maradiság, a régi állapotokhoz
való ragaszkodás |
konzisztens |
ellentmondástalan, egyértelműen
következetes |
kooperáció |
együttműködés, összedolgozás,
szövetkezés |
kooperatív |
együttműködő |
koordinál |
mellérendel, összeegyeztet |
korrekció |
helyreigazítás, helyesbítés,
javítás |
korrekt |
szabatos, helyes, pontos,
törvényes, fedhetetlen |
korreláció |
kölcsönösség, kölcsönös viszony
v összefüggés, függés egymástól, megfelelés egymásnak |
korrigál |
javít, kijavít, helyesbít |
korrumpál |
megveszteget |
korrupt |
megvesztegethető, romlott |
krónikus |
tartós, huzamos, idült |
kumulált |
összegzett, összesített |
kumulatív |
csoportos, együttes,
felhalmozott, összesített |
kvalitás |
minőség, kiválóság, érték,
képesség, jó tulajdonság |
kvantifikáció |
minőségnek, folyamatnak,
értéknek mennyiségi mutatókkal való jellemzése, leírása |
kvantitatív |
mennyiségi |
kvázi
pénz |
kockázatmentes pénzügyi
eszközök, amelyek gyorsan átválthatók pénzrepl.. Pénzpiaci alapok befektetési
jegyei, kincstárjegyek |
kvóta |
arányos rész, hányad |
laissez
faire |
az államnak a gazdaságiéletbe
történő mindennemű beavatkozását elvető klasszikus gazdasági liberalizmus
jelmondata |
láthatatlan
kéz |
annak a nem látható
összehangolási folyamatnak az elnevezésére szolgáló kifejezés, amelyik a
decentralizált piacgazdaságban az egyéni tervek konzisztenciáját biztosítja,
Adam Smith vezette be a kifejezést |
legális |
törvény szerint, törvényes,
törvény eredetű |
liberális |
szabadelvű, engedékeny, elnéző |
liberalizálás |
bizonyos korlátok megszüntetése,
általában a nemzetközi kereskedelemnek mindenféle kötöttségtől való
megszabadítása |
licitál |
árverez felüligér |
likvid |
folyósítható, pénzben meglévő v
könnyen pénzzé tehető |
likvid |
folyósítható, pénzben meglévő v
könnyen pénzzé tehető |
limitálás |
elhetárolás, korlátozás,
határértékek megszabása |
lineáris |
egymást követő, egyenes vonalú |
lineáris |
egymást követő, egyenes vonalú |
lobby |
a kapitalista érdekcsoportoknak
a parlamentben működő ügynökeit, kijáróit nevezzük így, akik a
törvényjavaslatok tárgyalása során, a szenátorokat a megbízóik érdekeinek
megfelelően befolyásolják |
logika |
a gondolkodás törvényszerűségei,
ésszerű, következetes gondolkodás, ok-okozati összefüggés, gondolkodásmód |
luddisták |
géprombolók, a munkásmozgalom
kezdetleges ösztönös formája (Ned Ludd) |
mandátum |
képviselői megbízatás |
manipulál |
mesterkedik, ravaszkodik,
befolyásol |
margin |
haszonrés értelemben használatos
angol kifejezés: a vételi és eladási árak közötti különbséget jelöli
értéktőzsdéken használják |
materiális |
enyagi természetű, testi
valóságos |
mechanizmus |
bonyolult, egymással
összefüggésben lévő folyamatok összesége, ezek irányítási rendszere |
medián |
vizsgált csoport vagy halmaz
helyileg középső elemének értéke |
meliorozáció |
talaj termékenységének fokozása,
talajjavítás |
merkantilizmus |
a kereskedelmi tőke érdekeit
tükröző közgazdasági elmélet, amely szerint az országban minél több
nemesfémet kell felhalmozni és a külkereskedelmi mérlegnek aktívnak kell
lennie, haszonlesés, csak egyéni érdekekkel való törődés |
mikroökonómia |
a gazdasági egységekből indul
ki, ebből igyekszik levezetni és megmagyarázni a társadalmi, gazdasági
jelenségeket |
militarizált |
katonai jellegű, szerkezetű |
mobilitás |
mozgathatóság; átrétegződés, az
egyén társadalmi helyzetének megváltozása az életpálya során |
monetáris |
pénzügyi, a pénzértékkel
kapcsolatos |
monetarizmus |
vmely ország pénzkínálatának
ellenőrzésére alpozott gazdaságpolitika |
monográfia |
vmely körülhatárolt tudományos
kérdést részletesn, a teljesség igényével tárgyaló, nagyobb terjedelmű munka |
monopólium |
egyedáruság, vmilyen áru
kizárólagos forgalomba hozatalának joga |
morál |
erkölcs, erkölcsi szabály |
moratórium |
fizetési haladék, fizetési
kötelezettség teljesítése kitűzött határidő 4elhalasztásának engedélyezése |
multilaterális |
sokoldalú, többoldalú, több
félre kiterjedő |
multiplikál |
szoroz, megsokszoroz |
multiplikátor |
szorzószám |
naiv |
gyermeteg, hiszékeny |
naturális |
természeti, természetes,
eredeti, nem mesterséges |
neofiták |
vmely vallásra újonnan áttért
személyek |
neopotizmus |
a rokonok és a családtagok
irányában megnyilatkozó protekció |
nettó |
tiszta |
nilulizmus |
minden szabály, elv, erkölcs,
törvény megtagadása |
nívó |
szint, színvonal |
nómenklatúra |
vmely tudomány v művészet
technikai ás , stb kifejezéseinek összessége, nemzetközileg elfogadott
egyértelmű szabályokra alpított elnevezési rendszer |
nominális |
névleges |
norma |
a termelésben azok az előírt
viszonyszámok, amelyek meghatározzák, h adott feltételek között vmely
gyártmánymennyiség előállításához, egységnyi teljesítmény elvégzéséhez az lő-
és holtmunka elemeinek milyen mennyiséget szabad felhasználni |
normatív |
irányadó, szabályt adó,
szabályozó, mértékül szolgáló |
numerikus |
szambeli, számszerű |
objektív |
az emberi tudattól függetlenül
létező, valóságos tényleges, tárgyi, tárgyilagos, elfogulatlan |
oligopólium |
kevés számú tőkés nagyvállalat
uralma vmely gazdasági ága felett |
opció |
elővételi jog |
opportunizmus |
elvtelenség, megalkuvás,
elvtelen alkalmazkodás |
optimális |
legkedvezőbb, legjobbnak
ígérkező |
optimizmus |
derűlátás, a világ berendezését
jónak tartó, a dolgok jó alakulásában hívő, derült, bizakodó életszemlélet |
ordinális
hasznosság |
a javak bármely olyan rendezése,
amelyben a legmagasabb hasznosságú helyezkedik el, a hasznosság nem
számszerűsíthető |
orientálás |
irányítás |
origó |
eredet, kezdet |
osztalék |
a vállalat, a gazdasági társaság
adózás utáni eredményének a tulajdonosok között elosztásra kerülő része |
output |
kimenő, vmely feladat
megoldásához szükséges befektetések eredményeképpen létrejött megtérülés |
ökonometria |
matematikai statisztikai
módszerek alkalmazása a közgazdaságtanban, főleg az elméletileg felállított
modellek ellenőrzésére |
pacifizmus |
háborúellenes irányzat |
paradigma |
bizonyításra vagy
összehasonlításra alkalmazott példa, ragozási minta |
paradox |
önmagának látszólag ellentmondó,
különös, szokatlan |
paradoxon |
látszólagos lehetetlenség,
képtelenség, ellentmondás, szokásoktól elütő jelenség |
paritás |
egyenlőség, azonosság, két érték
megegyezése, a névérték és forgalmi érték egybeesése |
passzíva |
tartozások, teljesítendő
kötelezettségek |
paternális |
atyai. Jóakaratú |
pauper |
legszegényebb körülmények
között, nyomorban élő ember |
pauperizmus |
a dolgozó tömegek
elszegényedése, tömegnyomor |
peck |
űrmértékegység: 9,092 liter |
peon |
olyan mezőgazdasági munkások,
napszámosok, kisparasztok, a latin-amerikai államokban és az Usa déli részén,
akik eladósodásuk révén sokszor személyi függőségbe kerülnek munkaadójuktól |
periódus |
szakasz, időszakasz, korszak,
ismétlődő, visszatérő időköz |
permanens |
tartós, állandó, folytonos,
szakadatlan |
perspektíva |
nézőpont, távlat, kilátás |
pesszimista |
borulátó, a jövőben nem bízó
személy |
petíció |
képviselő választás eredményének
írásos megfellebezése; parlamenti határozat ellen benyujtott írásos
tiltakozás |
polémia |
vita a tudományban |
populáris |
népszerű, széles körben
elterjedt |
portfolió |
értékpapír tárca |
posztgraduális |
már megszerzett, rendszerint
egyetemi fokozat utáni továbbképzés |
posztumusz |
olyan szellemi alkotás, amely
csak a szerző halála utáűn kerül nyilvánosságra, hátrahagyott |
potenciális |
lehető, lehetséges,
lehetőségként létező |
pozitív |
valóságos, tényleges,
kétségtelen, egyértelmű |
pozitív |
valóságos, tényleges,
kétségtelen, egyértelmű |
pragmatikus |
a mai polgári filozófia egyik fő
irányzata; szubjektív idealista filozófia |
pragmatikus |
az adott feltételek között a
legcélszerűbb felhasználás tekintő, szolgálati szabályzat szerint való,
rendszeres |
precedens |
előzmény, olyan eset, amely
hasonló más esetek alapjául, például szolgálhat |
precíz |
szabatos, pontos, gondosan
kidolgozott |
preferencia |
kivétel, kedvezmény, előnyben
részesítés |
preindusztriális |
az ipari forradalom előtti
korszak |
premissza |
szillogizmus két tétele,
amelyből a következtetést levonják, előzmény kiindulópont |
prémium |
az átlagos feladatokat meghaladó
vagy kiváló minőségű teljesítményért fizetett pénzjutalom |
presztízs |
tekintély, befolyás |
primitív |
ősi eredeti, elmaradott,
kezdetleges |
prioritás |
elsőbbség, elsőbbségi jog |
privatizál |
magánosít |
privilégium |
kiváltság, főleg a feudalizmusra
jellemző egyházi, földesúri, nemesi rendi előjog |
produkál |
termel, előállít, felmutat
létrehoz |
produktív |
alkotó, termelő, létrehozó,
eredményes |
professzionális |
hivatásos |
profit |
nyereség |
profit |
nyereség |
prognosztikus |
későbbi alakulásra mutató, arra
vonatkozó következtetések lehetővé tétele |
prognózis |
meghatározott adatokon alapuló
előzetes számítás, a folyamat valószínű lefolyásának előzetes meghatározása |
progresszív |
haladó, élenjáró, fokozatosan
emelkedő |
prohibitív |
tiltó |
projekt |
terv, elgondolás |
prosperál |
fellendül, virágzik, érvényesül
(gazdasági élet) |
prosperitás |
gazdasági fellendülés, jólét,
vagyonosodás |
protekcionizmus |
olyan rendszer, amelyben csak
protekcióval lehet boldogulni, a hazai iparnak és kifejlődésének támogatása
vámokkal |
ráció |
ész, értelem, érv, ok, ésszerű
magyarázat |
racionális |
ésszerű, értelmes, kifizetődő,
gazdaságos, értelemmel felfogható |
radikális |
gyökeresen mélyreható alapos,
erőszakos, szélsőséges |
ráta |
hányad, arány, mérték |
reagál |
érzékelt hatásra vmilyen módon
válaszol, vmilyen visszahatást mutat |
reakció |
visszahatás, ellenhatás, válasz
külső behatásra |
reális |
valóságos, valóban meglévő,
tapasztalati, megvalósítható |
realisztikus |
megvalósított |
realitás |
létező jelenség, valóság, tény |
realizál |
megvalósít, valóra vált |
reálövedelem |
a munkából és társadalmi
juttatásokból származó pénz- és természetbeli jövedelmek, valamint a saját
termelésből származó fogyasztási javak együttes értéke |
recesszió |
visszaesés, hanyatlás |
reciprok |
az a szám, amellyel az eredeti
számot megszorozva az eredmény 1 fordított érték, kölcsönös, fordított,
ellentett |
redisztribúció |
újraelosztás |
reform |
átalakítás, változtatás, újítás,
a gazdasági, politikai, társadalmi életben a hibákon javító, de a múlttal
gyökeresen nem szakító változtatás |
régió |
táj, vidék, tevékenységi kör,
meghatározott területi egység |
regionális |
területi, táji, kerületi,
valamely a nagyobb egységtől elkülönített területre, országra vagy tájékra
vonatkozó, hozzá tartozó |
regisztrál |
bejegyez, nyilvántart, feljegyez |
reguláció |
szabályozás, Magyarországon a
18.sz. végén és a 19. sz. második felében az úrbéri földek ún. regulációja a
földrablást jelentette |
relatív |
viszonylagos, máshoz
viszonyított, feltételes, függő |
relativitás |
viszonylagosság, függőség,
viszonzás kölcsönös függőség |
releváns |
fontos, lényeges, meghatározó |
reprezentatív |
jellemzően és előnyösen
képviselő, bemutató |
republikánus |
a köztársaság, a köztársasági
eszme híve |
restrikció |
megszirítás, korlátozás
(kiadások csökkentése) |
restriktív |
korlátozó, megszorító |
reziduális |
visszamaradó,
hátramaradt,maradék |
reziduum |
maradék |
rivális |
versenytárs |
rotáció |
körforgás |
sematikus |
vázlatos, valamilyan séma
szerint készült |
specializáció |
szakosítás, valamely általános
szabálynak vizsgálatnak egyes különleges
területre való vonatkoztatása, korlátozása |
specifikáció |
valamely termelési feladat
szabatos meghatározása, műszaki-gazdasági paraméterei, s egyéb lényeges
minőségi jellemzői révén |
spekuláció |
üzérkedés, nyerészkedés, önző
érdekből fakadó ravasz számítás |
spontán |
kényszer nélküli, önkéntes |
stabilizáció |
megszilárdítás, megerősítés,
állandósítás, különösen a pénz értékének megszilárdítása |
stacionárius |
időben nem változó, állandó
jellegű |
stagfláció |
a forgalomban lévő pénzmennyiség
növekedése a termelés viszonylagos egy helyben topogása mellett |
stagnál |
pang, egy helyben áll |
standard |
minta, alap, mérték, szabvány,
átlagszínvonal, színvonal |
sterilizáció |
megfosztás |
stratégia |
szervezett, nem fegyveres
küzdelem tervezésének és irányításának tudománya |
struktúra |
szerkezet, felépítés, belső
form, egymást kölcsönösen meghatározó, alkotó elemek rendszert alkotó
összefüggő egysége |
szabadalom |
állami engedéllyel biztosított
kizárólagos jog találmány ipari előállítására felhasználására, forgalomba
hozatalára |
szcenárió |
forgatókönyv, szövegkönyv |
szegmentált |
szeletekre, részekre osztott |
szektor |
terület, hatáskör |
szimultán |
egyidejű, együtt, egyszerre
történő |
szintetizál |
magasabb szinten összefoglal,
szintézist hoz létre |
szintézis |
összefoglalás, egységbe foglalás |
szisztematikus |
rendszeres, rendszert alkotó,
tervszerűen elrendezett, állandóan ismétlődő |
szkepticizmus |
idealista, ismeretelméleti
irányzat, amely tagadja, hogy tudatunktól független valóságról megbízható
ismereteket szerezhetünk |
szubjektív |
egyéni, személyes, magán |
szubvenció |
pénzbeli támogatás, pénzsegély |
szubvencionál |
segélyez, pénzbelileg támogat,
állami támogatásban részesít |
szuverén |
független, jogilag és
cselekvőképességében nem korlátozott |
szuverenitás |
önállóság, függetlenség
felsőbbség |
taoizmus |
kínaivallási és filozófiai
tanítás, mely számos kisebb és nagyobb istenségből, szentekből álló
panteonjának élén az istenként Lao-ce áll |
technológia |
mindazon módszerek és eljárások
összefoglaló elnevezése, amelynek révén nyers, ill alapanyagokból ipari
készítményeket állítunk elő, valamely termék gyártási eljárásainak összessége |
tendencia |
irány, irányzat, törekvés |
teoretikus |
elméleti szakember, a tudomány
elméleti kérdéseivel foglalkozó kutató, elméleti, elmélettel kapcsolatos |
terminológia |
valamely szakterületen gyakran
használt, a szakma művelőitől általánosan ismert és a köznyelvekhez is
közelálló szavainak összessége |
terminus
technikus |
szakkifejezés |
topológia |
a geometria egyik újabban
kialakult ága, melynek nagy jelentősége van a matematika más fejezeteiben
(algebra, függvénytan) is |
tradíció |
hagyomány |
tradicionális |
hagyományos, ősi |
transzfer |
átvitel, áthelyezés |
transzformáció |
átalakítás, átalakulás |
transzmisszió |
átbocsátás, átengedés |
tranzakció |
ügylet, vállalkozás, nagyobb
szabású pénz v bankügylet, az ügylet megkötését megelőző egyezkedő tárgyalás |
trend |
a változás tartósan érvényesülő
iránya, alapvető, jellemző, irányt adó |
tröszt |
a kapitalista monopóliumok egyik
fajtája, amelyben a beletartozó vállalatok elvesztik kereskedelmi termelési
önállóságukat és egységes irányítás alá kerülnek a szocialista gazdaságban:
az azonos termelő vagy kereskedelmi ághoz tartozó vállalat; egyesülés, ill.
ezek központi szervezése |
urbanizáció |
városiasodás, települések
infrastruktúrával való ellátása, a lakosság városokba telepedése |
utilitarianizmus |
haszonelvűség |
utópia |
eszményinek elképzelt, de a
kellő reális alapok hiánya miatt megvalósíthatatlan társadalmi rendszer,
megvalósíthatatlan elképzelés |
valuta |
valamely ország törvényes
fizetési eszköze, idegen állam fizetőeszköze, külföldi pénznem |
vám |
a nemzetközi áruforgalommal
kapcsolatos közvetett adó. Az a behozatali díj, amelyet az importált termék
inden egységére kivetnek |
verbális |
szóbeli, szóban ill. beszédben
megnyilvánuló |
vertikális |
függőleges a termelési és
értékesítési folyamatban egymást követő szakszaival kapcsolatos alá-fölé
rendeltségen alapuló |
volumen |
térfogat, terjedelem, mennyiség,
köteg |
|
|